Köszöntő

Tisztelt Érdeklődő!

Tisztelettel köszöntjük Önt a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Környezetmérnöki Tanszéke valamennyi munkatársa nevében. Az ország keleti régiójának fontos központja Debrecen, egyetemváros, ahol a modern kor elvárásainak megfelelő szintű képzések folynak. A Műszaki felsőoktatás régiós központja Karunk, mely több mint 50 éves múltra tekint vissza. Az integrált Debreceni Egyetem 14 Kara közül a Műszaki Kar ad otthont számos mérnöki képzésnek.

A Környezetmérnöki Tanszék a Műszaki Kar egyik legfiatalabb tanszéke. A Tanszéket a Kar 2000-ben alapította a főiskolai szintű vegyészmérnök képzés koordinálására, majd a Tanszék profilja 2001-ben a főiskolai szintű környezetmérnök képzés beindításával tovább bővült. A Bologna-folyamat révén a Tanszék közreműködésével 2005-ben a Kar nappali és levelező tagozaton egyaránt sikeresen indította a Környezetmérnöki alapszakot (BSc). 2009-ben akkreditáltuk a Műszaki környezeti szakmérnök szakirányú továbbképzési szakot is. 2011. szeptemberétől Környezetmérnöki mesterszakon (MSc) szakon is folyik a képzés, mely szakra a BSc diplomát szerzettek egyeneságon juthatnak be, illetve számos más BSc szakos diplomával rendelkező hallgatót is várunk. 2017-ben az országban egyedülálló új szakirányú továbbképzési szakot indítottunk EHS szakmérnök/szakember elnevezéssel, mely szakon oklevelet szerzők komplex tudást szereznek a munkahelyi/vállalati EHS feladatok és célok elérésére. 2018. februárjától a környezetmérnöki mesterképzési szak duális formában is elvégezhető, mely kapcsán a partnercégek komoly gyakorlati szaktudást biztosítanak a jelölteknek. 2019.szeptemberétől angol nyelvű MSc szakunkon is beindult az oktatás, melyre a világ több földrészéről, különböző országokból folyamatosan jelentkeznek hozzánk hallgatóink.

Jelenleg a tanszék 8 oktatóval működik, amelyek közül 1 fő főiskolai tanár, 4 fő egyetemi docens, 1 fő mesteroktató és 2 fő tanársegéd. Az oktatók közül 5 fő PhD fokozattal rendelkezik. A Tanszék munkáját egy fő ügyvivő-szakértő segíti.

Kutatási témáikban számos környezetmérnöki témával foglalkozunk, kezdve a környezeti elemek vizsgálatától, azok állapotértékelésétől, a környezetvédelmi technológiák alkalmazásán át egészen az új típusú anyagok, környezetbarát termékek kifejlesztéséig. Laboratóriumaink felszereltségét ennek kapcsán fejlesztjük, valamint vizsgálódásinkat helyszíni mérések alkalmazásával is kiterjesztjük. Csatlakozva ezekhez a témákhoz hallgatóink körében nagyon népszerű a Tudományos Diákköri Tevékenység, illetve több hallgatónk sikeresen vesz részt a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó programjában. Számos hallgatónk mutatta már be tudományos munkáját és ért el nívós helyezést az országos TDK konferenciákon. Az oktató-hallgató kapcsolatok erősítésére számos programot szervezünk, illetve minden évfolyamon egy-egy oktató kolléga segíti mentorként a hallgatóinkat problémáik megoldásában, javaslataik feltérképezésében. A Tanszék folyamatosan publikálja eredményeit hazai és nemzetközi szaklapokban, valamint oktatóink előadóként számos hazai és nemzetközi konferencián szerepelnek.

A Tanszék több oktatója aktívan közreműködik az MTA Területi Bizottságaiban. Többek között tagot delegálunk a Miskolci Akadémiai Bizottság Gépészeti Szakbizottságába, a Debreceni Akadémiai Bizottság Műszaki és Kémiai Szakbizottságaiba, de a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Testület és a Magyar Kémikusok Egyesületében is közreműködünk, több alkalommal szervezői titkári minőségben is. A Magyar Mérnöki Kamara tagjaiként szakértői és más tevékenységet is folytatunk. Többen a Nemzeti Szakképzési Intézet szakértőiként működnek közre, vizsgabizottságok elnökeiként és tagjaiként. Oktatóink szakértőként, tervezőként közvetlenül is részt vállalnak a régió gazdasági tevékenységében. A Környezetmérnöki Tanszék oktatói jó kapcsolatot tartanak fent elsősorban a környező országok felsőoktatási intézményeivel, illetve aktívan veszünk részt az ERASMUS és CEEPUS pályázatok keretében működő vendégoktatói programokban is. Jó kapcsolatokat ápolunk a Régió környezetvédelmi tevékenységében részt vevő szervezetek és gazdasági társaságok jeles képviselőivel is: HBM Kormányhivatal, Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya, Debreceni Vízmű Zrt., TRV ZRt., Hortobágyi Nemzeti Park, AKSD Kft., PMR Kft., NNK Kft; Analab Kft., ENVISZAM Környezetvédelmi Kft., Plánum 97 Környezetvédelmi és Környezetgazdálkodási Mérnöki Iroda Kft., DKV Debreceni Közlekedési Zrt., Paksi Atomerőmű Zrt., Pest megyei Kormányhivatal, Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya, IMSYS Kft., Kristály’99 Kft.; Elektronikai Hulladékhasznosító Kft. Karcag; Vibrocomp Kft., FAG Magyarország Ipari Kft.,  Unilever Magyarország Kft., NI Hungary Kft., Richter Gedeon Nyrt., Michelin Hungária Kft., GEOSAFE Kft. stb.

Javaslom, hogy tekintsék át honlapunkat, hogy minél jobban megismerhessék a képzésünket, az általunk nyújtott lehetőségeket, kérdéseikkel pedig keressenek bennünket a  kocsis.denes@eng.unideb.hu címen!

Tisztelettel:

Dr. Kocsis Dénes László

tanszékvezető egyetemi docens

 

Legutóbbi frissítés: 2023. 09. 05. 15:01